Villanybojler vízkőtelenítése házilag

Hajdu villanybojler vízkőtelenítése házilag


Villanybojlerünk vizkőtelenítését érdemes minél sűrűbben elvégezni. Ha semmi gyanúsat nem észlelünk a berendezés működése közben, akkor elég az évi egy karbantartás is. Vannak azonban a villanybojler vízkövességének olyan jellegzetes intőjelei, melyek alapján egyértelműen arra következtethetünk, hogy itt bizony már erőteljesen szükséges az eszköz vízkőmentesítése. A folyamatot elvégeztethetjük egy duguláselhárító szakemberrel, vagy akár mi magunk is megpróbálkozhatunk vele, ha elég elszántnak és ezermesternek érezzük magunkat.

 

Az elvízkövesedett bojler intőjelei

Miközben a vízkő egyre csak gyűlik a tartályban, a villanybojler egyre furcsább,kattogó hangokat produkál, amelyekre biztosan felfigyelünk. Ennek oka az, hogy a bojler fűtőszála szinte már kizárólag a vízkővel érintkezik, így az gyakorlatilag felforralja a tartályban lévő vizet. Ennek következtében a fűtőszál gumitömítése elkezd olvadni, így szép lassan kiengedi a vizet a víztérből, és a bojler egyre hevesebben kezd el csöpögni. A csöpögés legnagyobb veszélye az, hogy ha a bojler elektromos részeit is eléri, akkor akár még mi is veszélybe kerülhetünk, de a villanybojler egészen biztosan tönkremegy. Mindezek mellett a vízkövesség még a villanybojler fogyasztására is komoly hatással van, így villanyszámlánk akár a többszörösére is nőhet.

A bojler házi vízkőtelenítésének folyamata

A folyamat megkezdése előtt mindenképpen áramtalanítsuk a készüléket! Első lépésként csavarozzuk le a fedelet, majd húzzuk szét a kábelcsatlakozásokat! Ezután csavarjuk le a biztonsági kapcsolót, majd távolítsuk el a bojler tetejébe vezetett 2db szondát! Eztán következik a víz eltávolítása a bojlerből. Ha a kád a bojler alatt van, akkor a rögzítő csavarok meglazításával a kádba távozik a víz. Ha nem a kádba, akkor vödrökbe tudjuk beleengedni a vizet. Mikor ez megvan, kaparjuk le a bojlerház faláról a vízkövet, majd az alaplapot is tisztítsuk le! Ekkor derül ki, hogy érdemes-e kicserélni a tömítéseket, illetve az aktív anód rudat. Az alaplap megtisztítása után szereljük be az új alkatrészeket, majd helyezzük vissza a helyére! Ezután következik a feltöltés, amelyet a meleg vízcsap kinyitásával tehetünk meg.
Miután ellenőriztük, hogy a bojler nem szivárog, visszakapcsolhatjuk az elektromos csatlakozásokat, majd visszaszerelhetjük a fedelet is. A hálózatra való visszacsatlakoztatás után végeztünk is a folyamattal.

Hajdu villanybojler vízkőtelenítése Budapesten +36 20 398 7569